2025. július 29., kedd
Július 29.
Kedves barátom!Boldog vagy? Ezzel nem a közönséges „Hogy vagy?” kérdésre utalok, ami egy-egy baráti találkozás alkalmával el szokott hangzani, és amikor általában a válasz: „Minden oké”, azaz: „Minden rendben velem, boldog vagyok”. De valóban boldog vagy? Egy-egy ilyen kérdés elhangzásakor többször is megpróbáltam kibújni a válaszadás alól. Talán azért, mert nem tudtam, hogyan határozhatnám meg a boldogság fogalmát, vagy talán féltem attól, hogy milyen következtetésekre juthatok. Természetesen mindenem megvolt, de mégis hiányzott valami. Vagy inkább Valaki…Aztán elolvastam Róm 14:17 versét: Mert az Isten országa nem evés, nem ivás, hanem… Szent Lélek által való öröm. Megértettem, hogy mi is az én problémám. Nem tudtam beszélni a boldogságról, és nem tudtam közösségben lenni a Királlyal, aki maga az öröm. Nem mehetek a Király országának „határain kívül”, hogy ott várjam az örömöt és a beteljesülést. Ugyanezzel a problémával szembesült Dávid is. Míg a „határokon kívül” maradt, megavultak a csontjai, mígnem bevallotta bűnét, és megbocsátásban részesítette őt Az, Aki az előtte levő öröm helyett, megvetve a gyalázatot, keresztet szenvedett, s az Isten királyi székének jobbjára ült (Zsid 12:2). Megkérdezheted, hogy milyen örömről van itt szó? Arról az örömről, amelyet az tény szerez, hogy te és én Ővele lehetünk a boldogság országában. Jézus ott áll országa kapujában és hív. Alázattal elfogadom a hívását, és kitartóan szaladok a cél felé. Gyere velem te is!Baráti tisztelettel, David ModigaAMiCUS Kolozsvár