myBible logó myBible
Fiókom

2025. július 26., szombat

Július 26.

Kedves barátom!E sorok írása közben kitárom előtted a lelkemet, és töredelmesen bevallom: hatalmas csalódottságot érzek. Elsősorban itt Isten ügyére gondolok, valamint az egyház állapotára: sok a feladat és a munka, de kevés az elégtétel, rengeteg viszont a gonoszság, az ellenszegülés és a közöny. Megtanultam, hogy ha Krisztus követője akarok maradni, akkor teljes őszinteséggel kell elemeznem a helyzetemet, és haladéktalanul azonosítanom kell életem és munkám azon területeit, amelyeken változtatnom kell. A nehéz idők tudatosítják bennünk, hogy a sötétség fejedelmének befolyása alatt álló ellenséges területen élünk, ezért tehát elkerülhetetlenek a kihívások. A küzdelem nehéz, hiszen folyamatosan lelki hatalmasságok ügyködnek ellenünk. Mindenekfelett azonban tudjuk, hogy Isten kitartó szeretete sosem szűnt meg stabil alapot szolgáltatni életünk számára. A jövőbe tekintünk, eközben pedig a jelenben horgonyzunk, mivel tudjuk, hogy az Úr kegyelmessége az, hogy még nincsen végünk; mivel nem fogyatkozik el az ő irgalmassága! Minden reggel meg-megújul; nagy a te hűséged! (Sir 3:22-23). Az Úr még akkor is lát és hall bennünket, amikor úgy érezzük, hogy a körülmények letepernek. Egyedüli biztonságunk, ha nem elfutunk Isten elől, hanem Istenhez menekülünk. Elismerve és elfogadva minden értelmet felülhaladó szeretetét, elsősorban magunkon segítünk, hogy két lábbal a földön állva mégis haladhassunk előre. Azt tanácsolom, hogy értsd meg, milyen szerepet szánt neked Isten az Ő tervében, és legfájdalmasabb személyes tapasztalataidat is használd fel arra, hogy még jobban és még behatóbban járulj hozzá az Ő tervének teljesedéséhez. Baráti tisztelettel, Dragoș BrașoveanuAMiCUS Párizs

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.