Július 25.

Kedves barátom!Utoljára mikor történt meg veled, hogy végignéztél egy csodás színekben pompázó naplementét? Mikor ejtett ámulatba a kies hegyi táj szépsége egy nehéz túra végén? Mikor szerzett örömöt számodra, hogy egy szép csokor virágot kaptál? Tudod, hogy miért örül a lelkünk, amikor jó vagy szép dolgot látunk? Azért, mert Isten maga a szépség Forrása. Mondhatnád, hogy a szép iránti fogékonyság valójában csak felszínes érzület. Érvelhetnél akár a Bibliával is, hiszen a Szentírás is „hiábavalóságnak” nevezi a szépséget. Ám ha Isten nem teremtette volna meg a szépet, vajon mikor és hogyan jelent volna meg? A szép mint olyan már a teremtésben feltűnt. Amit megteremtett Isten, az jó volt (1Móz 1:31), mi pedig hasonlóvá válhatunk Teremtőnkhöz, ha a szépség egy szeletkéjével vesszük magunkat körül. Amikor ilyen „teremtésre” vállalkozunk, nem csupán jobbá tesszük egy kicsit a világot, hanem még a lelkünket is gazdagítjuk, magasabb rendű értelmet adunk az életünknek. Elképesztő kapcsolat van a teremtői folyamat és a jólét között, és Isten is azt akarja, hogy mi magunk is alkotókká váljunk. Mikor hoztál létre valami szépet magad körül? Most mondhatnád, hogy hát nem tudsz sem festeni, sem írni, sem énekelni, viszont ma megpróbálhatsz például a szokásosnál jobban teljesíteni a munkában, készíthetsz egy finom desszertet az egyik barátodnak, vagy egyszerűen csak rámosolyoghatsz valakire az autóbuszon. Meghívlak, hogy alkoss ma valami szépet, és mondd el velem együtt: Csodálatosak a te cselekedeteid! És jól tudja ezt az én lelkem(Zsolt 139:14). Baráti tisztelettel, Anca CiureaAMiCUS Bukarest