Július 23.

Kedves barátom!Szívesen tekintek Izrael népének történetére úgy, mint egy képregényre, amely átfogó képet mutat be a főhős fejlődéséről, növekedéséről és felnőtté válásáról, ami ebben az esetben kollektíven értendő. A történet „főhőse”, vagyis Izrael számos tapasztalatot élt át, rengeteg akadállyal és konfliktussal szembesült, amik nagymértékben befolyásolták jellemének csiszolását és önazonosságának alakulását. Noha legtöbb esetben a figyelmünket a cselekmény ragadja meg, ez alkalomból szeretnék azokra a stílusjegyekre összpontosítani, amelyekkel a Szerző a mennyei közbelépések mélységeit szemlélteti. Mózes elérkezett élete végéhez, és bár tudta, hogy nem fog belépni az ígéret földjére, mely felé az izraeliták lépteit vezette, mindazonáltal igyekezett felkészíteni a népet az ország birtokbavételére. Amikor utoljára állt a nép elé, Isten Lelke ismét megnyugodott rajta, fenséges és meghatott szavakkal mondott minden törzsre áldást (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták, 471. o.), ugyanakkor felelevenítette a nép előtt Teremtőjüknek és történelmük Szerzőjének csodáit és beavatkozásait. Visszagondolva az elmúlt 40 esztendőre, írta le azt, ahogy Isten Izraelről gondoskodott, ahogy körülvette őt, gondja volt rá, őrizte, mint a szeme fényét; mint a fészkéről felrebbenő sas, fiai felett lebeg, kiterjeszti felettük szárnyait, felveszi őket, és tollain emeli őket: egymaga vezette őt az Úr; idegen Isten nem volt ő vele (5Móz 32:10-12). Milyen gyönyörű, értékes tanulságokat közvetítő kép! Micsoda öröm tudnunk, hogy Jézus minket is vezet!Meghívlak, kedves barátom, kezdjük a mai napot azzal a bizonyossággal, hogy Ő vezérli lépteinket, és mindig mellettünk van! Baráti tisztelettel, Geanina CostașAMiCUS Jászvásár