myBible logó myBible
Fiókom

2025. július 12., szombat

Július 12.

Kedves barátom!Lehet, hogy épp „útkereszteződéshez” érkeztél, és nem tudod, merre menj tovább, vagy kételyek gyötörnek a párválasztás terén. Én is a megfelelő társ kiválasztása miatt aggódtam. Évekkel ezelőtt egy a Fogarasi-havasok lábánál szervezett táborban megismertem egy lányt. Akkoriban nem tudtam, hogy ő a megfelelő társ számomra, ezért kételyeimet Isten kezébe helyeztem. Aztán telt az idő, és ez a lány „feljött velem a hegytetőre”: a felségem lett. Talán kíváncsi vagy, hogy mi állt a döntésem hátterében. Nos, az igazság az, hogy teljes szívvel vágytam arra, hogy Isten is vegyen részt a társam kiválasztásában, akivel itt a földön és majd az örökkévalóságban élni akarok. Vártam az Úrtól egy biztató jelet, mert tudni akartam, hogy a jó úton járok-e. Kissé össze voltam zavarodva, tétováztam, és nem igazán reménykedtem abban, hogy ez a lány egyáltalán szóba áll velem. Hosszú időnek kellett eltelnie, mígnem rájöttem, hogy melyik a legjobb út számomra, és megértettem, hogy Krisztus az útitársam, aki bátorít, hogy hallgassak a szavára. Ézsaiás próféta következő szavai az én életemben is teljesedtek: És füleid meghallják a kiáltó szót mögötted: ez az út, ezen járjatok; ha jobbra és ha balra elhajoltok (Ézs 30:21). Még sokat beszélhetnék erről, de itt megállok, és arra bátorítalak, hogy aggodalmaidat helyezd Isten kezébe, és járj a Jézus útján! Sok sikert kívánok!Baráti tisztelettel, Daniel EpureAMiCUS Brassó

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.