2025. július 3., csütörtök
Július 3.
Kedves barátom!Tavaly nyáron abban reménykedtem, hogy teljesül egy régi álmom: Hawaiiba utazni a Work&Travel program keretében. A menny azonban mást tartogatott számomra. Hawaiiba érkezésem után derült ki, hogy szombaton is dolgoznom kell, és hogy ez alól nincs kivétel. A hír villámként ért, végül pedig kénytelen voltam hazautazni. Itthon, a szobám csendjében szomorkodva gondoltam át a történteket, és ekkor egy újonnan megjelent dal szövege nyújtott bátorítást, mely így hangzott: Válassz bölcsen! Nem tudtam, merre indulhatnék el, de meg voltam győződve, hogy nem akarok csalódást okozni Istennek. Isten létezése számomra valóság, hiszen megmutatta magát a tapasztalatokban, és naponta tudatosul bennem, milyen erőteljesen van jelen az életemben. Még manapság is megfordul a fejemben, hogy miért engedte meg Isten azt, hogy időt, energiát és pénzt költsek erre az utazásra. Ettől eltekintve semmit sem bánok, mivel ennél sokkal többet nyertem: egy szerető családot, barátokat és Istent, aki mellettem van. Ma a következő szövegről szeretnék elmélkedni: Bizodalmad legyen az Úrban teljes elmédből; a magad értelmére pedig ne támaszkodjál. Minden te utaidban megismered őt; akkor ő igazgatja a te utaidat (Péld 3:5-6). Folyamatosan megtapasztalom, hogy velem van, és annyira szeret, hogy magával akar vinni az öröklétbe. Barátom, téged is bátorítalak: Ne add fel az elveidet! Egyedül Istenre van szükséged! Baráti tisztelettel, Andreea PleșciucAMiCUS Jászvásár