2025. június 27., péntek
Június 27.
Kedves barátom!Próbáltál-e valaha fából, szappanból vagy gipszből faragni valamit? Egyetemista korom előtt sosem gondoltam volna, hogy megtanulom és szívesen űzöm a gipszfaragást. Egyszer egy teljes fogsort kellett kifaragnom gipsztömbből. Termesztésen kaptam hozzá megfelelő utasításokat, részletes bemutatást, mégis valahányszor belekezdtem, az első fog mindig rosszul sikerült. Nagyon sok munkára és elszántságra volt szükségem, és a kudarcok ellenére is folytatnom kellett a munkát, míg kielégítő eredményre nem jutottam. Idővel aztán kellő kézügyességre tettem szert, s így az általam készített fogak morfológiai szempontból is jók meg szépek lettek. Büszke voltam a sikereimre, és a szabadidőmben mindig örömmel nézegettem a munkáimat. Eszembe jutott egy bibliaszöveg: És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehelt vala az ő orrába életnek leheletét. Így lőn az ember élő lélekké (1Móz 2:7). Isten az első embert a föld porából, egy a természetben előforduló közönséges anyagból formálta. Senkinek sem jutna eszébe, hogy ilyen anyagból racionális lény formálható, de Isten megvalósította a lehetetlent. Sőt, mi több, már elsőre sikerült egy tökéletes embert teremtenie. De tudod, hogy miért? Azért, mert saját képmását, a mennyei Modellt vette alapul. Hát nem csodálatos, hogy a tökéletes Isten, aki minden részletre kiterjedően megteremtette a mindenséget, téged és engem is megteremtett? Adj hálát és dicsőítsd az Urat azért, hogy ilyen csodálatosan megteremtett!Baráti tisztelettel, Delia Negu AMiCUS Bukarest