2025. június 22., vasárnap
Június 22.
Kedves barátom!Tudom, hogy mindannyian éltünk már át olyan helyzeteket, amikor más vallási felekezethez tartozók kirekesztettek maguk közül. Ha „hívő” vagy, nagyon sok előítélettel szembesülsz. A líceumi években szerzett tapasztalataim alapján elmondhatom, hogy sokszor éreztem azt, hogy kirekesztenek a másságom miatt. Tiszteletet tanúsítottam a tanáraim iránt, aktív voltam, órák után hajlandó voltam visszamaradni beszélgetésekre, és mindez elég ok volt az osztálytársaim számára, hogy ítélkezzenek fölöttem, mert azt gondolták, a tanárokkal ápolt jó kapcsolatokból akarok hasznot húzni. De ez egyáltalán nem volt igaz, és emiatt mélységesen elszomorodtam. Meggyőződésem azonban, hogy ezek a nehéz pillanatok megerősítettek, és mindez Istennek köszönhető. A Zsoltárok könyvében megtaláljuk a módját, hogyan kell helyesen reagálni, amikor megsebeznek: Szűnj meg a haragtól, hagyd el heveskedésedet; ne bosszankodjál, csak rosszra vinne! (Zsolt 37:8). Emberi szempontból ez szinte teljesen kivitelezhetetlen, viszont az isteni simogatás képes begyógyítani az érzelmi sebeket, a fentről kapott bölcsesség révén pedig elsajátíthatjuk annak módját, hogy ne hassanak ránk embertársaink fájdalmat okozó szavai. Az egyik leghasznosabb tanács szerint egészséges határokat kell meghúznunk mind magunkkal, mind pedig másokkal szemben. Isten azt szeretné, hogy minőségi kapcsolatokat ápoljunk, és boldogan éljünk. Azt tanácsolom, kedves barátom, hogy vésd az elmédbe a következő gondolatot: Bízz Istenben, és akkor csodásan fog dolgozni az életedben!Baráti tisztelettel, Rișco Alina AMiCUS Kolozsvár