2025. június 8., vasárnap
Június 8.
Kedves barátom!A minap rátaláltam egy régi szövegemre, amit akkor írtam, amikor úgy éreztem, hogy az életemnek nincs igazán értelme. Akkoriban nehezen álltam szóba bárkivel is, mivel mindig azt próbáltam mutatni kifelé, hogy velem minden rendben van. Egyszerűen nem volt erőm imádkozni vagy tanulmányozni, és úgy éreztem, hogy az Úr megfosztott valamitől. Úgy érezhetjük, hogy a dolgok hosszabb-rövidebb ideig értelmetlenné válnak. Néha a tüzes kemencébe kerülünk, és nem tudjuk, hogy lesz-e holnap. Többször megjártam már a próbák völgyét. Amikor semmi sem megy úgy, ahogy kell, megpróbálok arra gondolni, hogy az idő majd mindent megold. Aztán kezdünk tisztábban látni, megértjük, hogy így csiszolt bennünket Isten, és arra is rájövünk, hogy mindez megérte. Isten kezét fogva, visszatekintek a múltamra, amiből most már aranyat tudok gyűjteni. Lehet, hogy épp most éled életed legjobb időszakát, vagy talán épp erről az időszakról álmodsz. Azt gondolom, hogy mi, emberek nagyon nehezen tudjuk elfogadni, hogy itt, a földön nem fogunk választ kapni minden miértünkre. Az Úr azonban ránk tekint, látja helyzetünket, és szeretne Önmagához emelni. Bár lehet, hogy nem teszi meg azonnal, de már a folyamat részei vagyunk, hiszen szorosan fogja a kezünket. Várjad az Urat, légy erős; bátorodjék szíved és várjad az Urat! (Zsolt 27:14). Baráti tisztelettel, Ema BolohanAMiCUS Marosvásárhely