2025. június 5., csütörtök
Június 5.
Kedves barátom!Az ornitológusok a sasok viselkedését kutatva figyeltek fel arra, hogy a sas a saját tollait is hajlandó kitépni, hogy kényelmes és könnyen hozzáférhető fészket készíthessen. Aztán kikelnek a fiókák, majd nőni kezdenek, és egy idő után a sasszülők megpróbálják kilökni őket a fészekből, így kényszerítve kicsinyeiket a repülésre. Ezzel egyidőben elkezdik kidobálni a tollakat a fészekből, amiből így csak egy kényelmetlen, durva váz marad, és bizonyos távolságra élelmet helyeznek el, ekként próbálván elcsalogatni a fiókákat, vagy egyszerűen csak alaposan megrázzák a fészket, hogy a fiókák kiessenek. Ha csak felületes szemlélői vagyunk a jelenségnek, azt gondolhatjuk, hogy a felnőtt sasok felettébb könnyelműen viselkednek, az igazság azonban az, hogy egyikük mindig készen áll arra, hogy kitárt szárnyaival felfogja a repülni még nem tudó fiókát a zuhanásában. Többszöri ismétlésre a fióka végül megtanulja használni a szárnyait. Jobbára biztonságos és kényelmes környezetbe születünk, hogy túlélhessük a kezdeti időszakot és elérjük a célt, amiért teremtettünk. Ehhez azonban ki kell „repülnünk” az oltalmat nyújtó fészekből. De mivel Isten aktív módon vezérli a lépteinket, megtörténhet, hogy időnként „meg-megrázza a fészket”. Ha ma olyan pillanatokat kell átélned, amelyek során úgy fogod érezni, hogy kifut a talpad alól a talaj, tedd fel magadnak a kérdést: ezáltal nem Isten próbálja saját akarata szerint újjászervezni az életedet? Fogadd el a kihívást, lépj ki a komfortzónádból, és ne feledd: ha repülni akarsz, el kell hagynod a fészket!Mert az ő angyalainak parancsolt felőled, hogy őrizzenek téged minden utadban. Kézen hordoznak téged, hogy meg ne üssed lábadat a kőbe (Zsolt 91:11-12).Baráti tisztelettel, Geanina CostașAMiCUS Jászvásár