2025. június 3., kedd
Június 3.
Kedves barátom!Vélhetően hallottál a kötéltáncos mutatványáról, aki kifeszített egy kötelet a Niagara vízesés fölött, és megkérdezte az összegyűlt tömegtől, hogy hiszi-e valaki, hogy képes áttolni maga előtt egy talicskát a kötélen. Természetesen senki sem kételkedett a képességeiben, és mindenki igennel válaszolt, viszont amikor megkérdezte, hogy ki szeretne beülni a talicskába, már senki sem ajánlkozott. Ebből is tisztán látszik, hogy a valódi hit bizalomra épül. Keresztényekként megvallhatjuk a hitünket Isten hatalmas erejében és szeretetében. Amikor azonban oda kerülünk, hogy teljesen az Ő karjára hagyatkozzunk, ez már nehezünkre esik. A jó hír az, hogy ezen tudunk változtatni. Istenbe vetett bizalmunk gyakorlás által gyarapodhat. Örüljünk annak is, amikor imádkozunk valamiért, de nem kapunk azonnal választ, mivel ezek a bizalom gyakorlásának kiváló lehetőségei! Mint ahogy azok az alkalmak is, amikor Isten kér tőlünk valamit, és bár nem értjük, hogy miért – mivel a mi felfogásunk szerint ez értelmetlen –, mégis hatalmas áldást tartogat számunkra. Következésképpen adjunk hálát Istennek ezekért a helyzetekért, mert végül meg fogjuk tapasztalni, hogy közelebb vezettek Hozzá. Boldog ember az, akinek te vagy erőssége, s a te ösvényeid vannak szívében. Átmenvén a Siralom völgyén, forrássá teszik azt; bizony áldással borítja el a korai eső. (Zsolt 84:6-7).Baráti tisztelettel, Mădălina OsiceanuAMiCUS Craiova