2025. május 28., szerda
Május 28.
Kedves barátom!Mikor kérted meg utoljára valamelyik barátodat, hogy imádkozzon éretted? Vagy mikor imádkoztál te magad valamelyik barátodért? Minden kezdés kihívásokkal és megpróbáltatásokkal jár. Az első vizsgák különleges módon próbára tesznek, még ha nem is a legnehezebb megmérettetésről van szó. Az ehhez hasonló helyzeteket az újdonság és a bizonytalanság érzése lengi körül. Egy számunkra ismeretlen környezetbe csöppenünk, és úgy tűnik, hogy az eredmény okozta következmények meghaladják majd a képességeinket. Talán attól félünk, hogy a kapott jegy hatással lesz az anyagi helyzetünkre vagy a szeretteinkkel ápolt kapcsolatunkra. Én azonban azt a kihívást állítom eléd, hogy inkább tekints túl az azonnali nehézségeken. Igazából milyen jelentősége van az életedre nézve az egyetemi éveknek? Mit akarsz igazából elérni? Melyek a legmélyebb értékeid és céljaid? Beismerem, nem voltam mindig kiváló tanuló. Mindezek mellett megtanultam, hogy nem fontos minden vizsgán remekelnem, ellenben fel kell készülnöm arra, hogy értékes ember legyek. Egyetemi éveim alatt örömmel fedeztem fel az őszinte ima erejét, amit egy barátom mondott értem. A vizsgák előtti reggelek különösen nehezek, főleg, ha az éjszaka nyugtalanságban és lázas tanulással telt. Ilyenkor azonban egy rövid üzenet – mint például: Sok sikert a vizsgán! Imádkozom érted! – jelentősen megváltoztathatja az illető nappal kapcsolatos látásmódodat. Ismét, mondom néktek, hogy ha ketten közületek egy akaraton lesznek a földön minden dolog felől, amit csak kérnek, megadja nékik az én mennyei Atyám (Mt 18:19). Arra bátorítalak, hogy imádkozz a barátaidért, és rá fogsz jönni, hogy sokkal nagyobb szükségük van rá, mint gondolnád!Baráti tisztelettel, Bianca Livia PlăticăAMiCUS Bukarest