Május 19.

Kedves barátom! Vajon csak nekem vannak lelket nyugtalanító gondolataim, és csak engem emészt valami belülről, mint a féreg, amikor érett gyümölcsre lelt? Zsúfolt idegpályáimon gondolatok ezrei cikáznak nap mint nap. Egyes állításokat már oly sokszor hallottam, hogy lassan el is hiszem azokat. Egy adott pillanatban úgy éreztem, hogy elvesztem, azt sem tudom, ki vagyok, és mi életem célja ezen a földön. Nem gondolom, hogy életem a véletlen műve! Én abban hiszek, hogy a Teremtőnek mindannyiunkra nézve terve van ezen a földön. Biztos vagyok benne, hogy e földi életnél jobb jövő vár ránk! Akkor viszont miért tekintek néha úgy az életre, mint egy túlélő showra? Miért kaptam szabad akaratot, ha folyton vétkezem? Nehézségben kimondott ígéreteim véleményem szerint számbelileg már túlszárnyalták eddigi életem napjainak számát. Belső űrt érzek, miközben számos próbát megélt lelkem lelki nyugalomra vágyik. Mindezek mellett elismerem, hogy Isten a Teremtőm, aki sosem hagyott magamra a bajban. Ismeri gondolataimat, és tudja, mekkora megváltási árat fizetett értem a vérével. Eddigi legnagyobb megvalósításom annak beismerése volt, hogy bármilyen merészek és magasztosak is a céljaim, az álmaim, messze elmaradnak attól, amit az Úr tervezett számomra. Eldöntöttem, hogy az Ő kezébe helyezem minden érzelmemet, gondolatomat és félelmemet. Ő tudja, hogy minek mikor van a legjobb ideje és helye. Mindenemet felajánlom neki: összetört, megkövesedett, megsebzett szívemet. Legnagyobb szükségünk Jézushoz járulni, amikor úgy érezzük, hogy nincs tovább. Kedves barátom, a következő szavakkal bátorítalak: Minden féltett dolognál jobban őrizd meg szívedet, mert abból indul ki minden élet (Péld 4:23). Baráti tisztelettel, Vîlcu Adriana-DanaAMiCUS Marosvásárhely