2025. május 17., szombat
Május 17.
Kedves barátom!Sok esetben még a legapróbb dolgokért is aggódunk. Ilyenkor keressük a megoldásokat, és közben elfelejtjük, hogy van Teremtőnk, aki mindenről gondoskodik, még a legparányibb problémákról is. Az egyik kurzuson a tanár javasolta, hogy döntsünk közösen a félév végén esedékes három vizsga időpontjáról. Évfolyamtársaim egyöntetűen a szombatot javasolták. Hetednapi adventistaként a szombatot az Úr napjának tartom, amikor semmit sem dolgozom. A következőképpen gondolkodtam: Én ezeken a vizsgákon nem vehetek részt. Attól a pillanattól máris elkezdtem aggódni. Fogalmam sem volt, hogyan fogom befejezni a félévet vizsgák nélkül. Aztán a következő másodpercekben meglepő dolog történt. Mielőtt a tanár feltüntette volna a honlapon a vizsgák időpontját, feltett egy kérdést: Van-e valaki közöttetek, aki vallási okokra hivatkozva nem vehet részt a szombati vizsgán? Örömteli hangon válaszoltam: Én! A tanár végül meghozta a döntést: Mivel egyik diáktársatok nem vehet részt szombaton a vizsgán, a vasárnapot javaslom. Mindenki elfogadta a javaslatát. 1Móz 22:14 versében olvassuk: És nevezé Ábrahám annak a helynek nevét…: Az Úr hegyén a gondviselés.”Neked talán nem kell olyan életbevágóan fontos helyzetet átélned, mint Ábrahámnak, mégis szeretnélek emlékeztetni, hogy függetlenül attól, milyen problémával küzdesz, az Úr gondodat fogja viselni. Baráti tisztelettel, Andrada SîngeorzanAMiCUS Kolozsvár