Május 4.

Kedves barátom! Régóta nem találkoztunk. Nem beszélgettünk késő estig és nem sétáltunk a parkban, mint régen. Az évek teltek, történtek bizonyos események, és gondolom, megváltoztunk. Vajon mennyi mindent mesélhetnél az életedről? Kíváncsi vagyok, hogy elég lenne erre egy este? Visszaemlékszem a nevetgéléseinkre, de a könnyeidre is, amikor a vállaimon sírtál. Hogy vagy? Nem vagyok mindig melletted, és azon gondolkozom, hogy most vajon kinek öntheted ki a szívedet. Ha érdekel, hát elmondom, hogy sok mindent átéltem már. Tisztában voltam vele, hogy az élet nem rózsaszín, és bár sosem szerettem a rózsaszínű dolgokat, mégsem hittem volna, hogy a szürkének ilyen csúnya árnyalatai is lehetnek. Megálltam, sírtam és egyedül éreztem magam. Nos, ekkor következett be a váratlan fordulat. Elegem lett a magányos siránkozásból, így hát térdre borultam és az Atyám karjaiban sírtam ki magam. Aztán rájöttem, hogy Ő az egyetlen Barátom, akinek a vállai mindig a rendelkezésemre állnak. Mire való tehát a mindennapok megannyi problémája és hibás döntése? Ha most előttem állnál, mélyen a szemedbe néznék, megveregetném a vállaidat, és ezt mondanám: csak egy életünk, egy fiatalságunk van. Ne pazarold tehát az időt a stresszre, a véget nem érő aggodalmakra és a keserű könnyekre! Hagyd magad mögött azokat, és akkor békén hagynak! Vesd el a haragot a te szívedből, és vesd el a gonoszt a te testedből; mert az ifjúság és a hajnal hiábavalóság (Préd 12:2). Örülj az embereknek, a tavasznak, a kék égnek és egy Barát szeretetének! Az élet tényleg túl rövid ahhoz, hogy rossz döntésekkel még inkább megrövidítsük. Légy bölcs! Mosolyogj! Ennyit akartam mondani, míg újra találkozunk. Jó volt veled beszélgetni. Vigyázz magadra! Baráti tisztelettel, Viviane Țărmure AMiCUS Kolozsvár