Április 30.

Kedves barátom!Gyermekkoromban édesanyám gyakran olvasott fel nekem a Bibliából, és azóta Sámuel az egyik kedvenc bibliai hősöm. A kis Sámuel már gyermekként tudta, hogy isteni elhívást kapott, és az Úr mindig mellette lesz. Gyermekkorának kiemelkedő eseménye, és egyben az isteni elhívás bizonyítéka volt az a pillanat, amikor egy éjszaka Isten közvetlenül beszélt hozzá. Sámuelben akkor tudatosult az elhívása, hogy Isten prófétája legyen Izraelben. Én is már kisgyermekkorom óta kérdéseket fogalmaztam meg a jövőmmel kapcsolatosan: Mi az én rendeltetésem? Mire buzdít engem Isten? Hiszem is, amit csinálok, van-e hitem, vagy ez csupán szülői örökség? Isten az én Istenem is, vagy csak a szüleim Istene? Az idők során rájöttem, hogy Isten minden próbában mellettem áll, miközben úgy érzem, hogy ezt nem érdemlem meg. De még így is végül beigazolódik, milyen sokat jelentek én az Ő számára. Sokszor megtapasztalhattam a türelmét, azt, hogy milyen nagyon szeret, így hát megtanultam én is úgy szeretni, ahogy Ő szeret, és amikor megéreztem jelenlétét az életemben, rájöttem, hogy az Úr mellett a helyem. És monda az Úr: Ímé van hely én nálam; állj a kősziklára! (2Móz 33:21). Isten sokféleképpen megmutatta, hogy mellettem áll. Megtanított arra, hogy mit jelent bízni benne, és hogy milyen lehet az életem, ha Ő jelen van. Értelmet adott az életünknek, és elhívott, mert azt szeretné, hogy álljunk mellé a kősziklára, és sose szakadjunk el Tőle.Baráti tisztelettel, Sefora PisucAMiCUS Kolozsvár