2025. április 24., csütörtök
Április 24.
Kedves barátom!Nem ismerem Istennel szerzett tapasztalataidat, nem tudom, hogy gyerekkorod óta ismered-e Őt, esetleg később, ifjú korodban, különleges módon találkoztál Vele, vagy épp most keresed Őt, és szeretnéd, hogy megnyilatkozzon neked. Azt viszont tudom, hogy a találkozás Istennel olyan valóságokra világít rá, amelyek megváltoztatják az életünket. Ami engem illet, a gyülekezetben nőttem fel, és ha te is, megtörténhet, hogy már az is unalmasnak tűnik, hogy a prédikáció témája Isten szeretete, mivel őszintén szólva már annyiszor hallottunk erről, hogy biztosan tudnánk beszélni róla a szószékről, vagy személyesen egy barátunknak. Tizenöt éves koromban keresztelkedtem meg, és azt hittem, már mindent tudok arról, hogy mi szükséges ahhoz, hogy feddhetetlen életet éljek Jézus mellett. Ám akkor szembesültem a valósággal: 17 évesen egyik osztálytársam provokatív kérdéseket tett fel Jézus természetével kapcsolatban, és megértettem, hogy Isten még sok mindent fog kinyilatkoztatni nekem, ha kitárom az elmémet és a szívemet. A líceumban valóságos kihívást jelentett gyakorlatba ültetni mindazt a sok jót, amit megtanultam, mint ahogy az is, hogy miként óvakodjak a gonosztól. Még most, egyetemistaként is arra törekszem, hogy Ő mutassa meg nekem az igazi bölcsességet. Pál apostol a következőkre hívja fel a figyelmünket: Hanem Isten titkon való bölcsességét szóljuk… melyet e világ fejedelmei közül senki sem ismert, mert ha megismerték volna, nem feszítették volna meg a dicsőség Urát (1Kor 2:7-8). Kívánom, hogy ne tévelyegjünk abban a tudatban, hogy már eleget tudunk Isten jelleméről, mert megtörténhet, hogy amikor visszajön, nem fogjuk Őt felismerni! Baráti tisztelettel, Raisa SemeniucAMiCUS Kolozsvár