myBible logó myBible
Fiókom

2025. április 7., hétfő

Április 7.

Kedves barátom!Egy tavaszi napon egy rokonom felhívott és közölte, hogy a nagymamám gyógyszer-túladagolás miatt kórházba került. Miután felépült, úgy döntöttünk, hogy magunkhoz vesszük. Épp a húsvéti szünidő volt, így több időt tölthettem vele, amire szüksége is volt. Viszont ilyen körülmények között már nem tudtam úgy készülni a genetika-vizsgára, ahogy azt korábban elterveztem. A vizsga reggelén elolvastam 2Móz 14:14 versét: „Az Úr hadakozik ti érettetek; ti pedig veszteg legyetek.” Bátorítóan hangzott, mégis, amikor beértem az egyetemre, tudomásomra jutott, hogy az előttünk vizsgázók nagyon nehéz tételeket kaptak. A terembe lépve azonban a tanárnő jó hírrel fogadott: kijelentette, hogy ma már senkit sem fog vizsgáztatni, mert már elég diákot „terrorizált” aznap. A csodák azonban ezzel még nem értek véget, mivel Isten mindig szívesen szárnyalja túl az elvárásainkat! Óra közben néhányunknak sikerült jól válaszolnia a tanárnő által feltett kérdésekre, ezért végül közölte, hogy a felelőknek mind 10-est ad.A tapasztalat örömén túl Isten arra emlékeztetett, hogy ha odafigyelünk mások szükségleteire, ahogy azt tanácsolta – Ne nézze ki-ki a maga hasznát, hanem mindenki a másokét is (Fil 2:4) –, akkor Ő majd gondoskodik a szükségleteinkről, mivel azt várja tőlünk, hogy embertársainkat többre tartsuk önmagunknál. Baráti tisztelettel, Golea Diana SofiaAMiCUS Marosvásárhely

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.