2025. április 4., péntek
Április 4.
Kedves barátom! Biztosan volt már úgy, hogy elhagyatva, védtelenül érezted magad. Talán voltak olyan pillanataid, amikor elfelejtetted, hogy Isten minden lépésedet figyelemmel kíséri. Velem is megtörtént, hogy úgy éreztem, egyedül maradtam és védtelen vagyok, ám ez azért történt, mert szem elől tévesztettem azt, hogy jó Atyám szüntelenül vigyáz rám. Ez a fájdalom azonban messze elmarad attól az örömtől, amelyet akkor éreztem, amikor rájöttem, hogy Ő mindig mellettem áll, még akkor is, ha kemény a szívem. Visszatekintve, most már látom az Ő csodálatos szeretetét és ígéretének teljesedését, mely így hangzik: Nem engedi, hogy lábad inogjon; nem szunnyad el a te őriződ (Zsolt 121:3). Megértettem, hogy miért nem lépett közbe akkor, amikor szerettem volna. Az Úrnak sokkal jobb terve van velünk, mint azt gondolnánk. Csak részlegesen látjuk át a dolgokat, Ő azonban az összképet látja, amit mi meg sem értenénk! Éppen ezért legyünk bölcsek, és engedjük magunkat a mennyei Atya terveitől vezettetni! Én számtalanszor felismertem az oltalmát, miközben Ő arra vigyázott, hogy ne inogjon a lábam. Biztos vagyok benne, hogy Isten téged is sokszor megőrzött súlyos, akár halálos balesettől. A legnagyobb áldás számunkra az, hogy Jézus jelen van az életünkben! Ne felejts el hálát adni Istennek azokért az általad megtapasztalt vagy talán észre sem vett pillanatokért, amelyek során megőrzött téged!Baráti tisztelettel, Guran MădălinaAMiCUS Craiova