Március 23.

Kedves barátom!Szeretnék megosztani veled egy értékes, de egyszerű gyermekkori emléket. Nosztalgiával gondolok vissza azokra a napokra, amikor órákig csatangoltam szülőfalum poros utcáin. A fivérem társaságában néha-néha csurom vizesre izzadtan értünk haza, de csak azért, hogy enyhítsük a szomjunkat. A konyha felé rohanva nem láttunk magunk előtt mást, csak vizet: friss, felüdítő vizet. Az első poharat fenékig kihörpintettük, de nem volt elég. Több pohárnyi víz oltotta csak a szomjunkat. Ez az emlék eszembe juttatta a lelkemnek oly kedves zsoltár egyik versét: Mint a szarvas kívánkozik a folyóvizekre, úgy kívánkozik az én lelkem hozzád, oh Isten! (Zsolt 42:2). Fordítsuk tekintetünket a lelki szomj felé, amelyet bizonyára mindannyian átéltünk már. Ilyen a szeretet és az oltalom iránti vágyakozás, amit próbálunk különféle emberi forrásokból kielégíteni, ám ezek nem nyújtanak maradandó elégtételt. Elhatároztam, hogy megosztom veled a szív megújulásának legüdítőbb forrását, amit ha egyszer megízlelsz, egyre többet és többet akarsz belőle, mint a folyóvízre kívánkozó szarvas. Olyan víz ez, ami után bizonyára hosszú idő óta vágyódsz, de amit eddig csak kevesen találtak meg. Ez nem más mint Isten szeretete, amit ha egyszer megízlelsz, egyre többet akarsz majd belőle. Ez a szeretet ad értelmet és színt az életnek, védelmet és biztonságos jövőt kínál, és letörli szíved titkos könnyeit. Igyál ma Isten kiapadhatatlan szeretetének forrásából!Baráti tisztelettel, Eunice MargaAMiCUS Bukarest