2025. március 22., szombat
Március 22.
Kedves barátom!A közelmúltban egy olyan eseményen vettem részt, amely nagy hatással volt az életemre. A rendezvényre a kies Fogaras-hegységben került sor. A hegy és a természet szerelmesei, akik jártak már ott, jól tudják, milyen gyönyörű tájak és növények tarkítják azt a vidéket.Elhatároztam, hogy szombaton rövid túrára indulok, mert a bámulatos természet révén még közelebb akartam kerülni Istenhez. Egy olyan terület felé vettem az irányt, ahonnan még szebb kilátás nyílik a környékre. Séta közben felfigyeltem valamire: körülöttem csupa száraz fű borította a rétet, de csodával határos módon az elsárgult fűszálak között néhány tő sáfrány virított. A látvány gondolkodóba ejtett. Sokszor mi is hasonló módon élünk. Próbálunk ellenállni a bűn, a függőségek és a kísértések nyomásának. Jó hír azonban, hogy ha Krisztusra tekintünk és együttműködünk Vele, győzhetünk. Mi több: Teremtőnk árnyékában virulhatunk. Lehetőségünk van legyőzni a bűnt és elnyerni a Krisztus által felkínált örök életet. Kérd ma Jézus vezetését, hogy az Ő ereje által legyőzhess minden akadályt! Kedves barátom, azért imádkozom, hogy az Úr minden nap erősítsen meg téged! Ne győzettessél meg a gonosztól, hanem a gonoszt jóval győzd meg (Róm 12:21).Baráti tisztelettel, Mălina MorariuAdventus Egyesület