Március 14.

Kedves barátom!Két héttel ezelőtt meglátogattam Maros megyében a festői Görgény-völgyében élő nagyszüleimet. Egy csodálatos domboldalon laknak, a házukat erdő és zöldellő rét veszi körül. Megérkeztem hozzájuk, találkoztam velük, utána pedig kimentem megtekinteni a tőlük örökölt földdarabkát. Felkapaszkodtam a telek legmagasabb pontjára, ahonnan beláttam a környéket. Elvarázsolt a reményteljes tavasz élő színkavalkádja. A szemközti hegyoldalt bámulva észrevettem, hogy azon az oldalon sűrűbb az erdő. A következőképpen morfondíroztam: Milyen jó lenne azon a dombon birtokolni egy darabka földet! Szebbnek tűnik az én földterületemnél!Aztán a szemem a két dombot elválasztó útra tévedt, és hamarosan rájöttem, hogy az úthoz viszonyítva ugyanakkora távolságra van az én földterületem is, mint az általam kiszemelt kies táj. Két egyformán szép hely, nagyjából ugyanolyan magasságban, hasonló elhelyezkedéssel, mégis azokban a pillanatokban nekem a szemközti domboldal tűnt szebbnek. Kedves barátom, lehet, hogy néha értéktelennek érezzük magunkat, és szem elől tévesztjük azt, ami belénk és a környezetünkbe lett fektetve. Többnyire a „távoli” dolgokat látjuk meg, és elfelejtjük, hogy milyen kedvesek és áldottak vagyunk. Ilyenkor jusson eszünkbe, amit Isten kijelentett ránk vonatkozóan: Mivel kedves vagy az én szemeimben, becses vagy és én szeretlek: embereket adok helyetted, és népeket a te életedért (Ézs 43:4). Értékeld, amid van, próbáld felfedezni belső szépségeidet, és meg fogod látni az életedben a sok „zöldet”!Baráti tisztelettel, Gabriel ChișAMiCUS Arad