myBible logó myBible
Fiókom

2025. március 12., szerda

Március 12.

Kedves barátom! A gyönyörűen megvilágított, békés szobában már jó néhány órája gyakoroltam a zongorán, amikor hirtelen erős türelmetlenség tört rám. A koncertig még hátra volt néhány hét, de én máris a színpadon szerettem volna lenni, mert csak így örülhetek igazán a zenének – gondoltam magamban. Túlságosan nehéznek tűnt keményen gyakorolni a kézzelfogható eredmények megtapasztalása nélkül. Miközben ilyen gondolatok cikáztak az elmémben, mintha egy dallamos, szelíd hangot hallottam volna: Ha szeretnél örülni a koncertélménynek, előbb fel kell készülnöd. Ha most állnál színpadra, kudarc lenne az eredménye, szégyent vallanál, ami súlyos sebeket ejtene rajtad. Viszont, ha türelmes leszel és gyakorolsz, a koncert napján a legszebb csodában lesz részed. Így is történt. Az a koncert volt életem addigi legszebb csodája! Aznap megértettem, hogy Isten fontos leckére akar megtanítani – a türelemre. A Szentírást olvasva értettem meg, hogy a türelem kéz a kézben jár Isten ígéreteinek teljesedésével. Erről beszél Pál apostol is: Mert békességes tűrésre van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedvén, elnyerjétek az ígéretet (Zsid 10:36). Az élet hajszái közepette sokszor fullasztónak érezzük, hogy a dolgok nem valósulnak meg olyan gyorsan, ahogy szeretnénk. Lehet, hogy ezt megpróbáljuk a mennyei Atyához intézett imákkal korrigálni, viszont, ha időt szakítunk arra, hogy meghalljuk a hangot, és megfogjuk Jézus kezét, aki a legjobb Barátunk, akkor megérthetjük, hogy nem az idő a legfontosabb, hanem az, hogy miként viszonyulunk Istenhez. Ha lépteink szüntelenül az Ő lábnyomát követik, az isteni idő lesz a mi időnk, és a várakozás nem lesz a bizonytalanság és a stressz időszaka, hanem a felkészülésé és Isten jellemének megismeréséé. Ő pedig a megfelelő időben teljesíteni fogja, amit megígért. Baráti tisztelettel, Rahela TudorieAMiCUS Bukarest

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.