myBible logó myBible
Fiókom

2025. március 10., hétfő

Március 10.

Kedves barátom!Szeretném elmesélni neked az első találkozásomat Istennel. Tíz éves lehettem. Tavasszal az egyik barátom magával hívott biciklizni. Elfogadtam a meghívását, pedig abban az évben akkor vettem elő először a kerékpáromat. Ennek ellenére egyre bátrabb lettem, és bizonyos idő után már úgy éreztem, hogy bízhatok magamban, mivel uralom a járművet. Sajnos az önbizalmamnak lábtörés lett a vége. Kórházba kerültem, ahol édesanyám végig mellettem volt. Másnapra írták ki a műtétet. Az orvos közölte, hogy a súlyos törés miatt szövődményekre kell felkészülnünk. Aznap este édesanyám az Andrei kérdi: „miért?” című könyvből olvasott fel, amikor a lapok közül kiesett egy könyvjelző, rajta pedig a következő szöveg: Ne félj a jövőtől! Isten ott van a holnapban is! Megmutattam édesanyámnak, és miután elolvasta, az arca kivirult, aggodalmai elillantak. Másnap a négyórás műtét után az orvos kijelentette, hogy valóságos csoda történt, hiszen a műtét sikerült, ami még az orvosokat is meglepte. Talán megfordult a fejedben, hogy manapság már nem történnek csodák, vagy hogy a csodák a Biblia megírásával véget értek. De miért vagyunk hajlamosak azt gondolni, hogy az Úr csak a múltban tett csodákat, és majd csak a távoli jövőben fog, de semmiképp sem a jelenben? Elég hosszú időn át én is azt gondoltam, hogy a jelen és a csodák nem illenek össze, de aztán elkezdtem imádkozni az Úrhoz, hogy mutassa meg minden nap az értem tett csodákat. Akkor értettem meg, hogy Te vagy az Isten, aki csodát mívelsz (Zsolt 77:15). Arra hívattunk, hogy naponta ismerjük el és ünnepeljük meg az Úr csodáit, amelyekkel körülvesz, adjunk hálát szüntelen gondviseléséért és szeretetéért, tárjuk ki a szívünket és az életünket, hogy befogadhassuk az Ő áldásait. Barátom, azt tanácsolom, hogy járj az Úrral! Kérd, hogy gyógyítson ki a vakságból. Az Úr folyamatosan tesz csodákat, és milyen szép dolog azokat felfedezni a saját életedben!Baráti tisztelettel, Raul BlotorAMiCUS Kolozsvár

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.