Március 5.

Kedves barátom!
Sokat gondolkoztam azon, hogy mit mondhatnék Jézus szeretetéről, és arra a következtetésre jutottam, hogy ennek a legegyszerűbb módja, ha elmesélem, milyen csodálatosan mentette meg az életemet. 
Évekkel ezelőtt, miközben egy fényképkészítés végett fölkapaszkodtam egy fémből készült kilátótoronyba, eltörött az egyik vasrúd, én pedig a mélybe zuhantam. Komoly sérüléseket szenvedtem, de csodával határos módon életben maradtam. Mintha egy láthatatlan kéz megőrzött volna a tragédiától. Ez a tapasztalat késztetett arra, hogy mélyebben elmélkedjek Isten szeretetéről és irgalmáról. Feltettem magamban a kérdést: Miért döntött úgy az Úr, hogy megmenti az életemet ebben a kritikus helyzetben? Miért kaptam Tőle egy újabb esélyt? 
Dávid királyhoz hasonlóan én is hálát adtam az Úrnak: Mert megszabadítottad lelkemet a haláltól, bizony az én lábaimat az eleséstől; hogy járjak Isten előtt az életnek világosságában (Zsolt 56:14). 
Nincs konkrét magyarázatom arra, hogy Isten miért mentette meg az életemet, viszont megismertem irántunk tanúsított végtelen szeretetét. Irgalommal fordul felénk, ha elbukunk, és megbocsátja a bűneinket, mert azt szeretné, hogy örökké éljünk. 
Csak annyit tehetünk, hogy Istent helyezzük az első helyre, és úgy élünk, hogy kedvesek legyünk előtte. Még az akadályok és próbák közepette is bízhatunk abban, hogy Isten mellettünk lesz, feltétel nélkül szeret, és felkínálja mindazt a sok jót, amit előkészített számunkra. 
Baráti tisztelettel, Dumitriu David
AMiCUS Temesvár