Március 4.

Kedves barátom!
És monda Káleb: Aki megveri Kirjáth-Széfert és elfoglalja azt, néki adom Akszát, az én leányomat feleségül. Elfoglalá pedig azt Othniél, Kénáznak, a Káleb testvérének fia; és néki adá Akszát, az ő leányát feleségül. És lőn, hogy amikor eljöve az, biztatá őt, hogy kérjen az ő atyjától mezőt. Leszálla azért a szamárról; Káleb pedig monda néki: Mi bajod? Ő pedig monda: Adj áldást nékem! Mivelhogy száraz földre helyeztél engem, adj azért nékem vízforrásokat is. És néki adá a felső forrást és az alsó forrást (Józs 15:16-19). 
Emlékszem, mikor olvastam először ezt az igeszakaszt. Serdülőkorú lány voltam, és a velem egykorúakhoz hasonlóan követendő és csodálatra méltó példaképet kerestem. Mily meglepő, hogy épp Aksza lett az én legkedveltebb bibliai hősnőm. De miért is kedvelem ezt a lányt? 
Először is azért, mert volt bátorsága még többet kérni az apjától. Azt kérte, amire a szíve vágyott. Hányszor történik meg velünk is, hogy különböző dolgokat kérünk mennyei Atyánktól, aztán miután felállunk a térdeinkről, inkább a gonosz kételyt és hitetlenséget sugalló hangját halljuk meg? Habár Mózes első könyvétől a Jelenések könyvéig Isten ellátott ígéretekkel, hitünk mégis parányi. Kételkedünk abban, hogy Ő majd gondoskodik rólunk, például, ha épp szombatra írták ki az egyik vizsgát, ha el kell érnünk a vonatot, vagy talán épp azért a testi problémáért aggódunk, amely évek óta gyötör… Aksza bátorsága azonban azt igazolja, hogy miközben kéréssel fordul atyjához, meggyőződéssel hiszi, hogy a kérése teljesülni fog. 
Nemrég Aksza bátorságának egy második okát is felfedeztem: azért kért forrásokat, mert a környéken kiaszott földterületek voltak. 
Kérd Isten áldásait kiszáradt szívedre, kérd, hogy áztasson meg az Ő szeretetével, hogy kikelhessen szívedben a szeretet palántája!
Baráti tisztelettel, Simona Hanzi
AMiCUS Marosvásárhely