Február 28.

Kedves barátom!Érezted-e valaha, hogy olyan hatalmas teher nehezedik rád, hogy inkább belefulladsz a tengerbe, csak ne kelljen tovább cipekedned? Mikor tört rád utoljára a felismerés, hogy az a baráti kapcsolat, amit földi mennyországnak hittél, valójában oly nagy fájdalmakat okoz, hogy szívesebben világgá menekülnél? De mikor volt az, hogy sírásra fakadtál, mert érezted, hogy valaki levette a lelki terheidet, és megbocsátásban részesített? Nem hagy nyugodni a következő kérdés: Ha ilyen fájdalmat okoz látni, hogy mások oly távol vannak Istentől, vajon mennyire fájhatott Jézusnak, amikor szenvednie kellett a te és az én vétkeimért? Nemrég tudatosult bennem, hogy egy emberi felfogásokra, vágyakra és szükségletekre épülő barátság milyen könnyen meginoghat és egyensúlyát vesztheti akár néhány pillanat alatt, ha nem a mennyei Forrásban horgonyoz. Aztán arra is rájöttem, hogy ezen a világon minden – abszolút minden – csakis az Istentől származó csoda folytán „gyógyulhat” meg. Felismertem, hogy bármennyire is szeretném, sosem lehetek mások számára az igazi boldogság forrása. És hogy Jézus nélkül minden álmom és vágyam csupán emberi illúzió marad. Rájöttem, hogy a legmagasabb szintű boldogság annak megértésében rejlik, hogy Jézus végtelenül szeretett, és teljes mértékben megbocsátott nekem. De én? Isten közelsége oly igen jó nékem (Zsolt 73:28). Kedves barátom! Kihívás elé szeretnélek állítani: Próbálj boldog pillanatokat szerezni a melletted élő személynek, és Jézus szemével tekints rá – hiszen Ő a magasból látja, hogy mivé válhat, és milyen lehetőségek rejlenek benne. Légy áldott!
Baráti tisztelettel, Cătălina TudorieAMiCUS, Kolozsvár