2025. február 27., csütörtök
Február 27.
Kedves barátom! A múlt évben meghívtak, hogy más vallású fiatalok előtt beszéljek Istenről. A szeminárium központi kérdésére kerestük közösen a választ: Miért érdemes még 2024-ben is hinni Istenben?Alaposan előkészítettem a mondandómat, és elkezdtem az előadást. De hamarosan rájöttem, hogy nincs semmilyen kapcsolódási pont közöttem és a hallgatóim között. Ekkor eszembe jutott egy bibliaszöveg: Jézus pedig rátekintvén, megkedvelé őt (Mk 10:21). Letettem az asztalra a videó-projektor távirányítóját, és megfeledkezve az előkészített képkockákról, közelebb húzódtam a hallgatósághoz. Sebezhetővé tettem magam, s a saját életemről kezdtem beszélni. Elmagyaráztam, hogy fiatalként miért döntöttem a hit mellett. A hangulat lassan kezdett megváltozni. A fiatalok egyre nyitottabbakká váltak, mosolyok jelentek meg az arcokon, és az együttérzés könnyei folytak alá. Az előadás jóval meghaladta a tervezett időkeretet, de ezért senki sem sértődött meg, épp ellenkezőleg. Mindezt annak köszönhettem, hogy a Jézus példáját követtem: szeretettel fordultam feléjük, és mielőtt az elmémmel szóltam volna, a szívemmel hallgattam meg őket. Néha hajlamos vagyok több időt fordítani saját ismereteim továbbadására, és megfeledkezem arról, hogy a másik emberre összpontosítva nekem kellene meghallgatnom őt. Végül is ez a szeretet; és erre hívott el bennünket Jézus.Barátom, értékes tanáccsal szeretnék szolgálni, amit ha megfogadsz, még ma gyümölcsöt teremhet az életedben. Mielőtt elhamarkodott választ adnál, mielőtt elcsüggednél, mielőtt feladnád vagy megsértődnél, kövesd Jézus példáját: nézz embertársadra, és szeresd őt, hallgasd érdeklődéssel a szavait, és csak azután szólalj meg! Bizonyára teljesen más eredményeket fogsz elérni!
Baráti tisztelettel, Daniel TerenteacaAMiCUS, Bukarest