myBible logó myBible
Fiókom

2025. február 25., kedd

Február 25.

Kedves barátom!Szeretném, ha elidőznénk egy számomra kedvenc, de mindannyiunk számára nagyon fontos igeszakasz fölött: Mert ha e mostani időben te hallgatsz, máshonnan lészen könnyebbségük és szabadulásuk a zsidóknak; te pedig és atyád háza elvesztek. És ki tudja, talán e mostani időért jutottál királyságra? (Eszt 4:14). Eszter bonyolult helyzetbe került. Megjelenése a király előtt azzal a kockázattal járt, hogy elveszítheti az előjogait, végső soron pedig akár az életét is. Ő azonban elhatározta, hogy véghez viszi tervét, és Isten karjára hagyatkozik. Drámai teher nehezedett rá. Mit tartson szem előtt: saját boldogulását, vagy inkább a körülöttük élők elkeseredett helyzetét? Határozott döntést hozott: Bármi is történjék, bemegy a király elé. Az életben kerülhetsz szélsőséges helyzetekbe is, amikor a döntést nem lehet elodázni. Bármiféle halasztásnak elkerülhetetlen következményei lehetnek önmagadra és a körülötted élőkre nézve. Továbbra is élhetsz a fontos döntések meghozatalától való tartózkodással, csak a jelenre gondolva; vagy szembefordulhatsz a körülmények miatt rád nehezedő nyomással. Elismerheted, hogy a döntés nem tűr halasztást, és hogy a változásnak még ma el kell kezdődnie. A hit megerősíthet szilárd elhatározásodban, függetlenül attól, hogy milyen árat kell fizetned azért, hogy a jó oldalon, az örök elvek oldalán maradhass. Ma is visszhangzik e kérdés: És ki tudja, talán e mostani időért jutottál királyságra? Ki tudja, talán Isten azért helyezett oda, ahol vagy, bizonyos emberek közé, mert magasztos tervet akar általad végrehajtani. Gondolkodj el ezen! Eszter megértette, hogy Isten a megfelelő időben juttatta őt királyságra, hogy véghez vigye a tervét. Ne halaszd holnapra a döntést, amit még ma meg kellene hoznod! 
Baráti tisztelettel, Alina LeonAMiCUS, Bukarest

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.