2025. február 24., hétfő
Február 24.
Kedves barátom! Kaptál-e valaha olyan ajándékot, amely megváltoztatta az életedet? Én egyszer kaptam egy könyvjelzőt, amelyen a következő bibliaszöveg állt: Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen (Jn 3:16). Egyszerűen nem tudtam levenni a tekintetemet ezekről a szavakról… Nehéz volt elhinni, hogy valaki az életét adhatja a megmentésem érdekében, miközben én gonosz, bűnös, és látszólag menthetetlen ember vagyok! Úgy tekintettem ezekre a szavakra, mintha az életem függne tőlük. Újból és újból elolvastam, mígnem megtanultam kívülről. Ez volt az első szöveg, amit megjegyeztem. És őszintén kijelenthetem, hogy az életem valóban attól az eseménytől függ, ami e szöveg mögött áll. A gonoszsággal, irigységgel és énközpontúsággal teli világban egyre nehezebb elhinni, hogy valaki képes az életét adni azért, hogy te örökké élhess – főleg, ha nem ismered őt személyesen, tehát igazából idegen számodra. De Jézus megtette ezt értem és érted, s így reménykedhetünk abban, hogy vele élhetünk ott, ahol nem lesz több könny, fájdalom, betegség vagy nehézség. Örökre hálás maradok ezért az ajándékért, hiszen ez volt az a pillanat, amely meghatározta az Istennel járásom kezdetét. Azt szeretném, hogy minden nap jusson eszedbe, hogy Valaki jobban szeret téged mindennél ezen a földön!
Baráti tisztelettel, Mădălina TrifanAMiCUS, Kolozsvár