Február 7.

 Kedves barátom! Megtörtént-e már veled, hogy magányosnak, csalódottnak érezted magad, és az az érzés kerített hatalmába, hogy nem értél el mindent, amit szerettél volna, és mintha nem értenének meg az emberek? El szeretném mondani, hogy mindezt én is átéltem. Engem is megpróbáltak hasonló érzések. És noha kívülről úgy tűnt, hogy jól vagyok és semmi okom sírni, mégis hiányérzet gyötört. Sok áldásban részesültem, és sok mindenért lett volna okom örülni. Például azért, hogy sikerült befejeznem az egyetemet, jó munkahelyet találtam magamnak, jó a kapcsolatom a barátaimmal és a családommal, és még sorolhatnám az okokat. Mindezek mellett azonban mintha mégis magányos lettem volna, és valójában nehezen találtam okot az örömre. Aztán egy napon Isten megszólított egy zsoltárral: De én? Isten közelsége oly igen jó nékem. Az Úr Istenbe vetem reménységemet, hogy hirdessem minden te cselekedetedet (Zsolt 73:28). Ekkor értettem meg, hogy a boldogságot nem a boldogság forrásánál kerestem. Megtanultam, hogy ha keresem Istent és megosztom vele nyugtalanságaimat, Ő olyan békét és boldogságot ad, amelyet sehol máshol nem találok. Arra bátorítalak, hogy ha anyagiakban vagy emberekben keresed a boldogságot, hagyd abba, és teljes szívvel járulj Isten elé! Meg fogod tapasztalni, hogy Ő a legjobb Barátod! 
Baráti tisztelettel, Bianca MitoiuAMiCUS, Bukarest