2025. január 24., péntek
Január 24.
Kedves barátom!Péntek volt. Vonaton utaztam Brassó felé. Három hónapja jártam otthon utoljára, így hát türelmetlenül vágytam viszontlátni a szüleimet. Megérkeztem az állomásra, és amíg az autóbuszra várakoztam, a telefonom figyelmeztetett, hogy az AirPods fülhallgatóim kikerültek a készülék hatótávolságából. Arra jutottam, hogy valószínűleg a vonaton felejtettem őket. Először történt meg velem, hogy értékes dolgot veszítek el, és annál is inkább bosszantott a dolog, mivel a fülhallgatót nemrég vásároltam. Kirohantam a peronra, de a vonat már elment. Megkerestem az állomáson a rendőrőrsöt, onnan felhívtak valakit a vonatról, hogy nézzen utána a fülhallgatóimnak, de egyórányi várakozás után közölték, hogy semmit sem találtak a vonaton. A szerelvény bizonyos idő elteltével visszaért az állomásra, most már Bukarest felé tartva, ezért sebtében felugrottam a vonatra, hogy még egyszer körülnézzek. Sajnos nem találtam meg, amit kerestem. Miközben a vonat elhagyta az állomást, úgy éreztem, hogy minden reményem szertefoszlik. Szomorú voltam, de közben már próbáltam megbarátkozni a gondolattal, hogy nem fogom megtalálni a fülhallgatóimat. És ekkor jutott eszembe egy bibliaszöveg: Boldog ember az, akinek te vagy erőssége, s a te ösvényeid vannak szívében (Zsolt 84:6). Egyszerű imát rebegtem, és elmondtam Istennek, hogy bízom benne. Néhány perccel később egy telefonos applikáció segítségével sikerült beazonosítanom a fülhallgatók pontos helyét, amiket valaki a peronon talált meg. Hálát adtam az Úrnak, hogy ilyen csodálatosan munkálkodott, és megtanultam, hogy Ő bármilyen problémát megold, ha hozzá fordulunk. Kedves barátom, azt tanácsolom, hogy bízz Istenben, és légy hálás minden tapasztalatért, amit vele szereztél! Biztosan minden esetből tanulhatsz valamit.
Baráti tisztelettel, Flavius TudorAMiCUS, Bukarest