Január 17.

 Kedves barátom!Rám mosolygott valaki az utcán. Nem ismertem az illetőt, mégis felajánlotta nekem ezt a kedves gesztust. Az eset kapcsán kérdések fogalmazódtak meg bennem: Hogy mérhetem fel azt, hogy valóban helyesen élem-e meg a hitemet? Hogyan mutatkozik meg a hitem a külvilág előtt? Mosolygok, valahányszor jó hírt kapok, arról beszélek, ami lelkesít, felvidulok, ha számomra kedves emberrel futok össze – ezek mind-mind pozitív élmények. Ezzel szemben azonban túlságosan ritkán mosolyodom el, ha Istentől kapok jó hírt, Jézusról beszélek, vagy Jézussal – békém és boldogságom Forrásával – találkozom. Arra tanítottak, hogy a hívő embert a komor arckifejezés teszi komollyá és tiszteletre méltóvá, mert a mosoly vagy a nevetés foltot ejt a szentségen. Csakhogy a Szentírás nem ezt tanítja. Az ehhez hasonló viták felmerülésekor válaszoljunk Jak 1:25 versével, amely így hangzik: De aki belenéz a szabadság tökéletes törvényébe és megmarad a mellett, az nem feledékeny hallgató, sőt cselekedet követője lévén, az boldog lesz az ő cselekedetében. Az Úr azt mondja, hogy a törvény tevékeny megtartója boldog ember. Az Istenért végzett szolgálat nem a szomorúság, hanem az öröm és a vidámság forrása. Ő nem ad okot másra, csak a boldogságra. Mellettünk van, biztonságot és támogatást ígér, szeretetét és barátságát kínálja fel, és nem utolsó sorban a kegyelmét megmentésünk érdekében. Egyaránt gondoskodik apró örömeinkről és szükségleteinkről, mint ahogy a boldogságunkról is, amely egy örökkévalóságon át tartani fog. Ma elhatároztam, hogy a hitemet egy mosollyal fogom kifejezni.
Baráti tisztelettel, Alis ArdeleanAMiCUS, Kolozsvár