2025. január 3., péntek
Január 3.
Kedves barátom!Max Lucado egyik írása Pancinellóról és Vemmik lakóiról, az Eli nevezetű asztalosmester által faragott kis emberkékről szól. Ezek az emberkék minden nap ugyanazt végezték: matricákat ragasztgattak egymásra. Némelyiken aranyszínű csillagok, másokon pedig fekete pontok éktelenkedtek. A csiszolt fából faragott emberkék csillagot, a többiek pedig pontot viseltek. Pancinello a „pontosok” közé tartozott, ezért mindenáron szeretett volna szerezni egy csillagot is, csakhogy a próbálkozásai kudarcba fulladtak. Egyre több fekete pontot kapott, mivel a társai már különösebb ok nélkül is ragasztották rá a pontokat. Egy idő után Pancinello arra a következtetésre jutott, hogy ő teljesen értéktelen, majd találkozott Luciával, akin sem pont, sem csillag nem volt. És ekkor jelentette ki, hogy ő is olyan akar lenni, mint ő. Lucia minden nap felkereste Elit, az asztalost, ezért Pancinello is elment a mesterhez. Eli elmondta neki, hogy milyen értékesnek tartja őt, hiszen ő alkotta meg. Aztán egy, a matricákkal kapcsolatos hosszabb beszélgetés végén megjegyezte: A matricákat csak akkor ragasztják rád a társaid, ha te megengeded!Mt 7:1 versében mondja Jézus: Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek! Kedves barátom, legalább egyszer biztosan te is jártál már Pancinello „cipőjében”. Ne engedd, hogy a körülötted élők által rád ragasztott matricák határozzák meg az életedet! Értéket képviselsz Isten szemében, aki azóta szeret téged, mióta világra jöttél!Őrizkedj ma azoktól, akik megbélyegzik embertársaikat! Baráti tisztelettel, Bianca Andreea ȘtefanAMiCUS, Craiova