Áldások asztala

„És lőn, mikor leült velük, a kenyeret vévén, megáldá, és megszegvén, nékik adá.” (Lk 24:30)

 Ausztriában tartózkodtam. A bennünket vendégül látó család nagyszülőkből, szülőkből és gyermekekből tevődött össze. Összesen hét személy. A nagybátyámmal együtt a család versenylovai számára készülő új épület munkálatainál segédkeztünk. Három éven keresztül minden nyáron egy-egy hónapot dolgoztunk náluk. Közelebbről megismerhettem őket. Felfigyeltem a fontos családi eseményeikre. Amikor elérkezett az étkezés ideje, kivétel nélkül mindannyiunkat egy hosszú asztalhoz tessékeltek. A ház legidősebb házaspárja gondoskodott arról, hogy minden a helyére kerüljön, és mindenkinek mindene meglegyen. Nyugodt, családias volt a hangulat. A szívélyes beszélgetések és a közös étkezés magasztos érzelmeket váltottak ki belőlünk. Az idős bácsi minden alkalommal fölállt, és meghívott, hogy vegyünk részt az asztali áldáskérésen. Hálaimát mondott a mindennapi kenyérért. Tisztelettel és odaadással tette ezt. Az apró gesztus óriási hitéről árulkodott. Párhuzamot vonva az eddig elhangzottakkal, Jézus – teljesen más szinten – biztosítja számunkra a mindennapi kenyeret. Miközben életünk fenntartása végett kínálja fel, nemcsak a testi szükségleteinkre gondol. Tökéletes áldásban akar részesíteni. Jézus önmagát adta éretted. Áldozata a te fejlődésed mellett érvel. A te és az én alapvető szükségletem elfogadni az áldást előrehaladásunk érdekében. Imádkozz, hogy bármilyen helyzettől függetlenül fejlődhess Jézussal! 

Kihívás: Kínálj fel ma kenyeret a nélkülözőknek!