2024. december 11., szerda
A szolgálat lehetőségének áldása
El tudnád képzelni, hogy egy király szolgálja ki a vendégeit? Kötényt ölt magára, és az előételtől a desszertig elkészít minden fogást, utána pedig egyedül tálalja fel az asztalra? Elképzelhetetlen. A bibliai jelentésekben az emberi elvárásokkal ellentétben Jézus Krisztus szolgai ruhát öltött magára, és testet öltésének kezdetétől egészen a mennybemeneteléig olyan királyként tűnt ki, aki szolgálni jött. A mennyei stratégia szerint a jelenlétünk az asztal körül egyfajta barátsági nyilatkozat. Jézus szolgálata révén körvonalazódik a szeretet azon csodálatos képessége, mellyel kész közbelépni a másik ember érdekében. Ez a szeretet kész azok helyett is fizetni, akik ellenállnak a jónak. Jézus meghívott az Ő gazdag lakomájára, és minden „fogás” árát kifizette, függetlenül attól, hogy te hogyan viszonyulsz Istenhez. A menny szeretetteljes megnyilatkozását szemlélve – és mivel megadatott számodra a lehetőség, hogy részt vegyél az örökkévalóság vacsoráján, és elismerd a végtelen árat, amit Isten fizetett a menny és a föld boldog közösségének megvalósításáért –, használd ki a ma adott lehetőséget, és ne kerüld ki ezt a szeretetet. Isten így tesz azokkal, akiket szeret: szolgál nekik. Imádkozz, hogy érdektelenül tudd szolgálni a körülötted levőket!
Kihívás: Tanuld meg szolgálni embertársaidat!