2024. december 7., szombat
Mindig együtt
Miután megnyíltak a határok, nagyon sok fiatal nyugaton keresett jól fizető munkát. Ez a „lehetőség” azonban hatalmas drámát hozott a felszínre. És most nem a szegénységre gondolok, hiszen azzal meg voltunk szokva. A fiatalok távozása miatt nagyon sok könny hullott. Ezeket a könnyeket az itthon maradt szülők hullatták az általuk felnevelt gyermekeikért. Gyülekezeti szolgálatom során gyakran találkoztam édesanyákkal és édesapákkal, akik képtelenek voltak beszélni erről. Elcsuklott a hangjuk, könnyek folytak alá az arcukon, és a mély sóhajok közepette nehezen tudták kifejezni szeretteik utáni vágyakozásukat. Az utóbbi időben ez a tendencia lassult, és feltűnt az érem másik oldala is. A viszontlátás örömteli öleléseinek helyét átvették a reményteljes sóhajok. A remegő hangon elrebegett szavak bátorító nyilatkozatokká váltak. Kezdtek helyreállni a kapcsolatok, és a szívekben megjelent a remény: „Együtt maradunk!”Jézus vissza fog jönni. Legfőbb célja az ember és Isten kapcsolatának helyreállítása. Örökre az Úrral leszünk. Egy örökkévalóságon át a Megváltóval. Belekapaszkodhatsz az isteni ígéretbe. Készülj megőrizni szívedben az Úrral töltött közös jövő reménységét. Imádkozz aktív kapcsolatért az Úrral!
Kihívás: Időzz Megváltóddal!