myBible logó myBible
Fiókom

2024. december 2., hétfő

Isten fia, Ádám

„Ez Énósé, ez Sethé, ez Ádámé, ez pedig az Istené.” (Lk 3:38)

 Ezekkel a szavakkal zárul Lukács evangéliumában Jézus nemzettségi táblázata: „Ádám pedig az Istené.” Kell-e ennél több? A görögök és a rómaiak megpróbálták emberibbé tenni az isteneiket, és isteníteni az embereket. Létrehozták a halandó emberek apró ügyleteibe bonyolódott istenek panteonját. Ennek következtében már senki sem tudja, hogy milyen kapcsolat van az istenek és az emberek között, és hogy milyen is az ember állapota itt, a földön. A Szentírás tisztán kinyilatkoztatja Isten szándékát és csodálatos tervét. Az Ádám név nem csak az első, földre teremtett ember neve volt. A héber adam kifejezés jelentése: „ember”. Mi nem vagyunk istenek, viszont nem is arra lettünk teremtve, hogy a pokolban éljünk. Isten lehetővé tette, hogy megőrizzük halhatatlanságunkat, engedetlenségével azonban Ádám visszautasította a halhatatlanságot. Ezért most a halál pusztító hatalma alatt élünk. A bűn megrontott, és addig fog traumákat okozni, míg ezen a földön élünk. A jó hír azonban az, hogy Jézus testet öltött. Így került bele Ádám nemzettségi táblázatába. És Ádám Isten fiaként van nyilvántartva. Most már érted? Nem vagy elveszett csóva ezen a világon. Nem vagy szellem. Nem vagy kilátástalan helyzetben levő lény. A Jézus Krisztus által nyert emberi minőségedben Isten fiaként vagy számontartva. Őrizd meg az Istentől kapott identitásodat, és élj Isten fiaként! Imádkozz, hogy a tetteid Istent dicsőítsék! 
Kihívás: Vigyázz az Istentől kapott identitásodra, és élj a menny gyermekeként! 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.