A találkozás ajtaja

„Szüntelen égőáldozat legyen az a ti nemzetségeitek között a gyülekezet sátorának ajtajánál az Úr előtt, ahol megjelenek néktek, hogy veled ott szóljak.” (2Móz 29:42)

Egy bukaresti adventista gyülekezetben tartózkodtam. A lelkipásztor az imaheti anyagból prédikált a lehető legdinamikusabb módon. Energikus mozgásához erőteljes hanghordozás és lelki magabiztosság társult. Sikerült megragadnia a hallgatók figyelmét. Az előadott téma nem tűnt túlságosan „ízletesnek”, az előadás maga viszont nagy érdeklődésnek örvendett. Valójában az ember és Isten találkozásáról volt szó. 
A prédikátor egy adott pillanatban a következő egyszerű kérdést tette fel: „Mi a találkozás legfontosabb eleme?” Különböző válaszok hangzottak el: a hely, az idő, az időtartam, a tartalom, a hozzáállás stb. Ezeket a szónok tudomásul vette, majd nyelvészeti fondorlatokat használva „visszapasszolta” a válaszok hiányosságaival együtt. Végül megállt, és nyomatékosan kijelentette: „a jelenlét”. Ha Isten kinyitotta az ajtót, és ott áll a küszöbön, csak természetes, hogy aki érdeklődést tanúsít az Úr iránt, az jelen is van. Találkozhatunk virtuálisan is, távkapcsolatot is fenntarthatunk. Hangoztathatjuk a menny és az örök élet iránti mély érdeklődésünket. Akár bizonyságot is tehetünk belső tapasztalatainkról, létfontosságú pillanatainkról, számítani azonban mégis csak a személyes találkozásunk fog Istennel. A találkozás során nem elég csak kinyitni az ajtót. Az ajtónak a találkozás helyévé kell válnia: ott kell találkoznia a mi világunknak (ahonnan jövünk) Isten világával (ahová vágyódunk). 
Légy jelen, és ne csak szavakban! Várnak rád! 
Imádkozz, hogy átéld az Istennel való találkozás tapasztalatát!

Kihívás: Amikor Isten találkozóra hív, válaszolj: „Jelen!”