2024. november 24., vasárnap
Nyitott ajtó
„Tudom a te dolgaidat (ímé adtam elődbe egy nyitott ajtót, amelyet senki be nem zárhat), hogy kevés erőd van, és megtartottad az én beszédemet, és nem tagadtad meg az én nevemet.” (Jel 3:8)
Hajnali három órakor vittem ki a testvéremet a repülőtérre, és nagyjából egy óra múlva tértem haza. Négy óra lehetett. Fölmentem a lépcsőn, és előszedtem a kulcsaimat. Dolgom végeztével alig vártam, hogy visszabújhassak a meleg ágyamba. Számításaim szerint jól jött volna még legalább kétórai alvás.
A kulcsot becsúsztattam a zárba, és… meglepetés? Valaki belülről elfelejtette kivenni a kulcsot. „Remek!”, gondoltam magamban, de mivel mindenáron be akartam jutni, csöngettem. Senki sem nyitott ajtót. Többszöri próbálkozásomra sem jött válasz. Elővettem a telefonomat, és felhívtam az otthoni számot. Senki sem válaszolt. Nem maradt más hátra, mint a következő két hajnali órát az autóban tölteni. Düh és tehetetlenség érzése telepedett rám.
Neked viszont nincs okod ily módon tekinteni Isten jóindulatára. Ő nyitva hagyta az ajtót a döntéseid előtt. Az Istenhez vezető ajtó minden reggel nyitva áll előtted. Nem számít, hogy „hány órakor” térsz Istenhez, az ajtó mindig nyitva van. Mennyei Atyád várja, hogy hazatérj. A helyed a Teremtőd mellett van.
Imádkozz, hogy beléphess Isten nyitott ajtaján!
Kihívás: Közeledj bizalommal az üdvösség ajtajához!