2024. október 24., csütörtök
Mindent vagy semmit
„És a hajókat a szárazra vonván, elhagyák mindenöket és követék őt.” (Lk 5:11)
E. G. White első látomása a Krisztust várók seregéről egy olyan embercsoportot mutat be, akik a mennyek országa felé menetelnek. Az út kezdetben széles. A vándorok magukkal viszik személyes dolgaikat: különböző tárgyakkal telerakott szekereket, lovakat, személyes holmit stb. Aztán hirtelen megváltozik a táj. Az út egyre keskenyebb. És amint egyre magasabbra hág a hegyek között, folyton keskenyedik. Az emberek rájönnek, hogy hátra kell hagyniuk a szekereket és a lovakat. Maguk cipelik azt, amit csak elbírnak. Csakhogy… a hegyek között az útból keskeny ösvény lesz, kétoldalt pedig szakadék tátong. Mindenről le kell mondaniuk. Magukra maradnak. Aztán az ösvény hirtelen véget ér egy hatalmas szakadék előtt. Nem mehetnek tovább. Egyedüli megoldásuk a hit. A magasból lelógó kötélen megkapaszkodva lendülhetnek át a mélységen.
Ilyen az Istenhez vezető utad. Minél közelebb kerülsz Istenhez, annál hevesebb a küzdelem: lemondasz-e mindenről, vagy sem? Ragaszkodsz az érdekeidhez, vagy kész vagy lemondani mindenről azért a különleges helyért cserébe, amit Isten készített számodra?
Tudom, hogy nem örülsz annak, amit mondok, de az evangélium olyan emberekkel indult útjára, akik lemondtak a hajójukról. A tanítványok mindent elhagytak. Vagy tudatosan elhagysz mindent, vagy igazából semmit sem hagysz el Jézusért. Ma van a mindent vagy semmit választás ideje. Bízd magad teljesen Jézusra, és akkor elnyered az életet.
Imádkozz, hogy Jézusért mindent el tudjál hagyni!
Kihívás: A lemondások terén hagyatkozz mennyei erőre!