myBible logó myBible
Fiókom

2024. október 7., hétfő

A titkolózás veszélyes útvesztője

„Míg elhallgatám, megavultak csontjaim a napestig való jajgatás miatt.” (Zsolt 32:3)

Forró nyár volt. A családdal egy olaszországi vidámparkot látogattunk meg. Igyekeztünk árnyékos helyet találni. Keresés közben hirtelen különleges tükörfalakkal találtuk szembe magunkat. Megálltam, és javasoltam a családnak, hogy menjünk be az épületbe. Felejthetetlen élmény volt. Hatalmas tükrök vettek körül, még az utunkat is tükrök állták el. Próbáltuk megőrizni a nyugalmunkat, de nehezen gyűrtük le a kezdeti döbbenetünket. Valójában a labirintus szívébe keveredtünk. Az volt a legkellemetlenebb dolog, hogy képtelenek voltunk irányítani saját mozgásterünket. Nem voltak támpontjaink, így nem haladtunk előre. 
Kifejezetten ártalmas a lelki egészségre és a kapcsolataidra nézve az, hogy elhallgatod a cselekedeteidet, még ha ártatlan titkolózásnak is tűnik, miközben tisztában vagy azzal, amit tettél, és hogy mi lenne a teendő igazából. Egy ideig talán így is sikerül túlélned. Meglehet, hogy egy ideig képes leszel még küzdeni is. De mivel így nem lehet ellenőrzés alatt tartani az eseményeket, végül mindez feszültségekkel és káosszal tarkított életbe sodor téged. Támasz és biztonságérzet nélkül folyton attól fogsz rettegni, hogy valaki egyszer csak megtudja, amit tettél, ezért a lelkiismeret-furdalások kínokhoz és elszigeteltséghez vezetnek. Belső feszültséged megfoszt az élet örömétől. Végül még az egészségedre is kihathat mindez. Ne költözz be a titkolózás labirintusába! Vallj meg mindent Istennek! 
Imádkozz, hogy mindig őszintén mondd el az igazságot! 

Kihívás: Szabadulj meg az álnok „hazugságoktól” és kijelentésektől! 
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.