2024. szeptember 25., szerda
Dicsőítsd Őt az emberek között!
„Hálát adok az Úrnak felettébb az én számmal, és dicsérem őt a sokaság közepette!” (Zsolt 109:30)
A jelenlevők közül egyszer csak felállt egy egyszerű asszony, és beszélni kezdett dédelgetett elképzeléséről. Tömör mondataiból ki lehetett olvasni megélt tapasztalatait. Elmondása szerint anyagi lehetőségek és támogatók nélkül tárta tervét a helyi hatóságok elé. Az eset a Dél-erdélyi Egyházterületben történt, ahol az Unió által szervezett Oktatási Értekezleten vettünk részt.
Csodálatos tapasztalatban volt része. Jóindulatú emberektől kapott pénzt, munkatársakat és nagyon sok támogatást. Számára azonban leginkább az volt a fontos, hogy Isten válaszolt az imáira. Teljes bizonyosság áradt felszólalásának záró szavaiból: „Minden dicsőség és dicséret az Úré!” Megrendült a szívem. A körülöttem ülőknek könnybe lábad a szemük. Isten hatalmas csodákat képes tenni.
Naponta értékes alkalmakkal találkozhatsz, melyek során másoknak is beszélhetsz a csodadolgokról, amiket az Úr tett veled. Teljes bátorsággal dicsőítsd Őt! Ne rejtőzz a névtelenség mögé! Lépj elő, és ismerd el Isten tetteit! Már azzal is lelkesítheted a körülötted élőket, ha bemutatod Istent az ifjaknak. Nem neked kell érzékenyítened őket, mivel az emberi szívet csak Isten teheti érzékennyé, viszont bátorságra van szükséged, hogy bizonyságot tehess az emberek előtt az Ő csodadolgairól.
Imádkozz, hogy tovább tudd adni az isteni csodákat!
Kihívás: Istent dicsőítve lelkesítsd embertársaidat!