myBible logó myBible
Fiókom

2024. szeptember 1., vasárnap

Egyesítés

„Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonnyá teremté őket.” (1Móz 1:27)

A mindennapokban többféle emberi identitással találkozunk. Tekintetünk legfőképpen az emberi arcokkal szembesül. A harmonikus ajkak, a szimmetrikus szemek vagy a bőrszín alapján látunk meg valamicskét abból a személyből, aki előttünk áll. A külső jelentős mértékben árulkodik arról, ami belül forrong, és valamivel kisebb mértékben mutatja be a valakihez való hasonlóság fontosabb jeleit. Pedig így kapcsolódik egy személy az édesanyja vagy az édesapja testi felépítéséhez, így figyelhető meg, hogy kihez tartozik. A hasonlóság apró, de jelentőségteljes tényező, ami meghatározza az identitásunkat. 

Isten minden embert a saját kézjegyével látott el. Az ember az isteni képmás gyümölcse. A Teremtőnek egy picinyke „részét” hordozzuk magunkban. De ez nem csupán teológia: itt látható az isteni természet egyesítése az emberivel! Ez emel ki bennünket az átlagos, jelentéktelen – por, lehullt falevél és kénes mocsár jellemezte – életből. Isten azzal, hogy a képmását ültette belénk, a méltóság és az érettség pozíciójába emelt bennünket. Ha tisztán és makulátlanul megőrizzük az isteni képmást, életünk legdrágább kincsét visszük magunkkal: a magasztos jellem szépségét. Ne távolodj el az isteni akarattól! Istennel való egységed mély és jelentőségteljes megvalósításokat fog eredményezni. És ez több, mint a lakossági nyilvántartási hivatalban kiállított személyazonossági igazolvány. 

Imádkozz, hogy mennyei képmást hordozz magadon! 

Kihívás: Jellemed által nyújts békét és szépséget az embereknek!
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.