A csalás és a mennyei Atya

„Ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg; mert amit vet az ember, azt aratándja is.” (Gal 6:7)

Legalább egyszer az életben minden ember szembesült a csalással. Életünk velejárója, ezért nem is próbáljuk etikai szempontból elemezni. Csakhogy időzített bombának bizonyulhat, ha megátalkodottan azt gondoljuk, hogy leleményességgel vagy az erkölcsösség határait súroló módszerekkel kibújhatunk a szabályok alól, és közben becsületes emberekként tetszeleghetünk. Emlékszel, hányszor sikerült kijátszanod a tanáraid éberségét, hogy „puskázhass”? Lehet, hogy nem kaptak el, ami még nagyobb bátorságot adott a későbbiekre nézve. Helyesen viselkedő diáknak tűntél, miközben becsaptál egy tanárt… 
A csalásnak önpusztító hatása van. Hatással van ránk és a kapcsolatainkra is. Lehet, hogy bizonyos ideig működik, de nem örökké. Ha lelepleznek, csorba esik a jellemeden, és a kapcsolataid is megromlanak. Senki sem szeret olyannal társulni, aki a komolyságot összetéveszti a csalással. És természetesen az Atya Isten sem. 
Pál határozottan fogalmaz: Isten nem hagyja magát megcsúfoltatni. Életed valóságait szerepjátékkal sosem fogod tudni megváltoztatni. Vallásos cselekedetekkel nem kendőzheted el életed hiányosságait. Kapcsolatod Istennel az őszinteségen alapul. Ilyen a mi mennyei Atyánk. Az isteni teremtés művét és cselekményét az ok-okozat elve uralja. Ne ámítsd magad azzal, hogy becsaphatod Istent!  
Imádkozz, hogy meg tudj szabadulni a csalás kísértésétől! 

Kihívás: Istennel járva próbáld szem előtt tartani az ok-okozat elvét!