2024. július 29., hétfő
A távolság ellenére
„Messzünnen is megjelent nékem az Úr, mert örökkévaló szeretettel szerettelek téged, azért terjesztettem reád az én irgalmasságomat.” (Jer 31:3)
Ha utaztál már kisgyermek társaságában, akkor számodra nem újdonság, amit mondani fogok. Mozgalmas napnak nézünk elébe. Vidám beszélgetés uralja a hangulatot. Ezt követi az utazás második szakasza, amikor úgy tűnik, mindenki elcsendesedik. Felüti a fejét a csend és a fáradtság. A gyermek ebben a fázisban még türelmes, noha már mutatkoznak rajta a nyugtalanság jelei. A következő szakasz a legnehezebb a vele utazó szülők vagy felnőttek számára. Mivel nem rendelkezik a távolság fogalmával, megpróbál nyomást gyakorolni. Ismételten kérdéseket tesz fel: „Mikor érünk oda? Még mennyi van hátra? Megérkeztünk már?”
Így folytatja, míg feltűnik a végcél. Ekkor mintegy felszabadulásként tőr elő belőle a megállapítás: „Megérkeztünk!” Az utazás e szakaszainak a célállomás vet véget, a gyermek pedig visszatér a vidámsághoz és a jókedvhez. Megkapta, amiben reménykedett.
Hasonlóképpen történik az életedben is: az Isten és közted levő „távolság” befolyásolja az életedet. De még a távolság ellenére is vannak olyan értékes helyzetek, amelyek által Isten kinyilatkoztatja magát, és érezteti a szeretetét irányodban. Isten szerelmi vallomása vigasztalásként hat az utazásod során.
Isten ma is megjelenik neked. Fogadd el szeretetét, és a távolság ellenére is vidáman haladj tovább az úton!
Imádkozz, hogy megismerhesd ma a mennyei szeretetet!
Kihívás: Légy ma vidám Isten oldalán!