2024. július 25., csütörtök
A nehézség ellenére
„… hogy csináljak ott oltárt annak az Istennek, ki meghallgatott engem az én nyomorúságom napján, és velem volt az úton, amelyen jártam.” (1Móz 35:3)
Szinte mindannyian ott ültünk az asztal körül. Közel 25 év telt el az érettségi óta. És most, megváltozott kinézettel, az idő múlásáról árulkodó hajviselettel izgatottan emlegettük fel a régi emlékeket. Nem terveztem, hogy a találkozót arra használom, hogy a hitemről beszéljek. Másféle szándékaim voltak…
Az egykori padtársam azonban úgy döntött, hogy elérkezett a pillanat, amikor terítékre kerülhet a hitem is. Komoly hangnemben kezdte provokálni a társaimat: „Emlékeztek még arra, hogyan bántunk Dorúval? Folyton piszkáltuk. Gyaláztuk, akadékoskodtunk vele, gúnyoltuk, néha még bántalmaztuk is… De emlékszik-e még valaki arra, hogy mindezek ellenére hogyan reagált?” Tudtam, hogy nem használtam aljas, alpári megjegyzéseket. Tartottam édesanyámtól és Istentől. Hittem, hogy bármely nehézségen könnyebben túlteszem magam, ha tisztán őrzöm meg a lelkemet. Így jártam el.
A beszélgetés során értettem meg, hogy még a nehézségek ellenére is hatással lehetünk az emberekre. Még akkor is katalizátorként működhetsz mások életében, ha látszólag egy „senki” vagy. Ne feledd, hogy aki Istenben bízik, a nehézségek ellenére is befolyást gyakorolhat a körülötte élőkre. Egy nap majd meglátod, hogy megérte tűrnöd. Istennel a hit bármilyen cselekedete egy lépés a győzelem felé.
Imádkozz, hogy befolyásolni tudd az embereket!
Kihívás: Még a nehézségek ellenére is viselkedj úgy, mint Jézus gyermeke!