2024. július 8., hétfő
Istennel biztonságban
„Dávid pedig monda a filiszteusnak: Te karddal, dárdával és pajzzsal jössz ellenem, én pedig a Seregek Urának, Izráel seregei Istenének nevében megyek ellened, akit te gyalázattal illetél.” (1Sám 17:45)
Dávid és Góliát párbeszéde a Szentírás egyik legcsodálatosabb leírása. Figyeld meg: a hatalmas, edzett Góliát, és a fegyverek használatában tapasztalatlan Dávid, aki a nyáj mellett edződött, miközben állatait védte a vadaktól. Elképzelhető, hogy Dávid a katonaiskolákban tanult harcászati taktikákat fogja alkalmazni? Meg sem tudott mozdulni a páncélban, amit Saul királytól kapott. Ezen a téren Góliát állt nyerésre.
A személyes magatartás és motiváció terén azonban meglepő dolgokat fedezünk fel. Góliát biztos benne, hogy sikerül véget vetnie a párbajnak, még mielőtt elkezdődne, míg Dávidnak meg sem fordul a fejében, hogy elveszítheti a csatát, hiszen Isten nevét hívta segítségül. Nem meglepő, hogy mindketten eltökéltek voltak. A különbség a magatartásuk mögött rejlő forrásban keresendő. Góliát a fegyvereiben bízott, Dávid pedig azért érezte magát biztonságban, mert tudta, hogy a döntéseiben jelen van Isten. Ebből fakadt a biztonságérzete.
Magatartásodat ma a biztonságérzet befolyásolhatja, ami abból ered, hogy döntéseidbe bevonod Istent.
Imádkozz, hogy a Jézus által nyújtott biztonságérzet áldásában részesülj!
Kihívás: Vond be Jézust a döntéseidbe, és ne nézd az előtted álló kihívások méretét!