myBible logó myBible
Fiókom

2024. július 7., vasárnap

Káleb bátorsága

„És jóllehet Káleb csendesíté a Mózes ellen háborgó népet, és azt mondja vala: Bátran felmehetünk, és elfoglalhatjuk azt a földet, mert kétség nélkül megbírunk azzal.” (4Móz 13:31)

Édesanyám volt a legnagyobb hős, akivel valaha találkoztam. Valószínű, hogy a szíved mélyén te is ezt érzed édesanyád iránt. Az én anyám kimondhatatlan befolyással volt az életemre. A szavak túl erőtlenek ahhoz, hogy kifejezzék küzdeni akarását és végtelen áldozatkészségét. Már kiskoromban csodáltam őt. Most azonban, felnőttként a legnagyobb hősnek tekintem. Küzdött, dolgozott, szorgoskodott, hitt, és állhatatossága révén sikerült belém ültetnie a magasztos bátorság tulajdonságát. 
Édesapám halála után szinte azonnal beletörődött a sorsába. Sötét kilátások elé nézett, három gyermeket kellett felnevelnie, de a környezete által jósolt jövője ellenére összeszedte minden erejét és bizalmát, és csak előre tekintett. Hogy nehéz volt-e? Igen. Megértésre talált? Bizonyára nem. Volt olyan érzése, hogy feladja? Természetesen volt, de sikerült kizárnia a körülötte élők vélekedéseit, és Istenben bízva küzdött tovább. 
Találkozni fogsz a kudarcot jóslok énekével. Egyesek az élet alsóbb „ligájába” fognak sorolni téged, de ne feledd: bátor, és Istenben bízó magatartással merész terveket valósíthatsz meg. Káleb azért emelkedett ki a társai közül, mert töretlenül bízott Istenben. Bátor magatartásának eredményeképpen beléphetett az ígéret földjére. 
Imádkozz, hogy meg tudd őrizni a bizodalmadat Istenben!

Kihívás: Élj bátran Jézussal! 
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.