2024. július 3., szerda
Legyengült szív
„És miért idegenítitek el Izráel fiainak szívét, hogy által ne menjenek a földre, amelyet adott nékik az Úr?” (4Móz 32:7)
Mózes meglepő módon az emberi gyengeségekről is beszél. Minden igyekezetével próbálja összetartani a törzseket Kánaán bevétele érdekében, de eközben foglalkoznia kell azokkal a külső befolyásokkal is, amelyek aláaknázzák az emberi bátorságot. És az egyik ilyen romboló hatás a szív „elidegenítése” (más fordítások szerint: „meglágyulása”).
Ez nem kellene, hogy meglepjen téged. Bizonyára gyakran láthattad, ahogy egyesek kakaskodó fiúkat is képesek voltak elhallgattatni. Miért? Azért, mert szemben találták magukat valamivel vagy valakivel, akinek a hatására nemcsak a hangjukat veszítették el, hanem a bátorságukat is. Létezik a fordított egyenlet fogalma. Ha gyengíteni akarod valakinek a képességeit, hogy ne vihessen véghez valamit, vagy ne legyen képes megvalósítani valamely tervet, meg kell rendítened a bizalmát, és támadást kell indítanod az érzelmei ellen. Így lehet elbátortalanítani még a legerősebb embereket is.
Mózes ebből az okból kifolyólag próbálta azt sugallni Ruben és Gád nemzettségének, hogy ne lágyítsák meg a szívüket. Az ördög pontosan ezt a fegyvert használja fel, hogy megakadályozzon téged a győzelem felé vezető úton, és tönkretegye a bizalmadat. Ne nézd, hogy mi történik körülötted. Ne hagyd, hogy lesújtsanak a körülötted élők szavai. Ne engedd, hogy olyan érzelmek vezéreljenek, amelyek nem képviselik a saját értékrendedet. Haladj tovább!
Isten oldalán egyetlen szívet sem lehet elbátortalanítani. Utazásod biztonságát az Istennel ápolt közösség szavatolja.
Imádkozz, hogy tekinteted Krisztusra szegeződjön!
Kihívás: Őrizd meg az Istenbe vetett bizalmadat!